2015. 11. 03. | Hozzászólok

Szűkszavú a magánéletét tekintve. De végülis, igaza van, mint jó színésznő akar megmaradni az emberek fejében. A legnagyobb divatmárkák keresik fel, és minden lány olyan akar lenni, mint ő, Blanca, akinek még mindig az a legnagyobb álma, hogy folytassa, azt, amit elkezdett: játszani.

Grazia: A Mi gran noche tele van humorral, de mégis találhatók benne akciójelenetek is, szélsőségesebb, mint egy televíziós műsor. Érezted már magad így valaha?

Blanca: Úgy hiszem, az ilyen akciók ugyanúgy benne vannak a tv-ben is. Aki ebben dolgozik, az tudja, hogy az igazság sokszor furcsább, mint a fikció, legyen az tv, színház vagy mozi. De egyébként ez a film inkább a humoron alapszik.

G: Egy történelmi szerepben láthatunk mostanság, másféle, mint az eddig általunk megszokott szerepeid. Sokat kellett változtatnod magadon, hogy élethűen tudd visszaadni?

B: Úgy gondolom, ez eggyel több kihívás. Minden színész minél több projektben szeretne részt venni, és minél különfélébb munkákban kipróbálni magukat, mert ha mindig ugyanaz lenne, az nagyon egysíkú és unalmas tud lenni. Ez a mi munkák. Szerencsésnek érzem magam, hogy eddigi karrierem során a lehető legkülönbözőbb szerepeket tudtam megformálni.

G: Szerinted megnevettetni nehezebb a nézőt, vagy megríkatni?

B: Nevettetni sokkal nehezebb. A Mi gran noche egy nagyon csoportos, sok embert foglalkoztató film, és ezért most könnyebb volt valamivel, mert minden szereplőnek ez volt a feladata, egy vonalon kellett mozognunk, tudtuk segíteni egymást. Már amikor az első forgatókönyv összeolvasásra leültünk közösen, tudtuk, hogy ez egy nagyon szórakoztató, felszabadító procedúra lesz. És annyira így volt, hogy sokszor még azt a bizonyos határvonalat is átléptük.

G: Mint oly sok Álex de la Iglésia film, a Mi gran noche is olyan, hogy az egész játékidő alatt a néző szíve kiugrik a helyéről, megfeledkezik mindenről. A forgatás is így zajlott?

B: Igen, képzelj el egy munkát, ahol folyamatosan megy a rohanás, de megfeledkezel az időről, mert olyan jól érzed magad, egyszerűen elfelejted, hogy dolgozol. Megvannak a kötelezettségeid persze. És mindenki felelős a saját részéért a munkában, Álex de la Iglésia is a sajátjáért. Ő a rendező, neki van a legnagyobb felelőssége, ő mondja nekünk, kinek mit kell csinálni. Ő igazgat minket.

G: Egy televíziós személyiséget alakítasz. Te valaha voltál már ilyesmi? (műsorvezető stb)

B: Soha, és nem tudom, hogy egyáltalán szerettem-e volna, vagy szeretnék-e lenni. A kapcsolat a szerepek és színészek között mindig más, nem feltétlen tiszta szakmai, csak meg kell találni, és erre építeni. És ott vannak a munkatársak is, akik segítenek neked, ha éppen szükséged van rá. Mialatt készítettük a filmet, egy napon kb 50-en dolgoztunk együtt, és mindenki kapcsolatban állt mindenkivel.

G: Már rendszeres szereplőként láthatunk a Carlos, Rey Emperador-ban. mennyiben segít a korhű stílus és hangulat a történelmi alakok megformálásában a színészeknek?

B: Nagyon sokat segít, ha az idő nagyon eltér a jelenkor és a szerep korabelisége között. A stílus kulcsfontosságú eleme ennek a munkának: megváltozik tőle kisugárzásod, a járásod… Egy jó ruha alapfontosságú egy történelmi személy megformálásához.

G: Azonban a te stílusodban annyira nagy változást nem véltünk felfedezni a karriered során, ugyanazt a vonalat követed…

B: Ez igaz, radikális változáson még nem estem át. De! Egyszer… Egy akcióban vettem részt, ami segíti azokat a nőket, akik mellráktól szenvednek, ennek a keretén belül festettem rózsaszínre a hajamat, ami a felhívást és a szolidaritást jelképezte. Megváltoztatni magadon bármit is úgy nagyon, az ijesztő tud lenni, de aztán rájössz, hogy színész vagy és néha bizony egyes szerepekért muszáj megtenned, hogy élethűen tudd hozni a karaktert. A produkcióban látszódnia kell, hogy igen, megváltoztál. Ez olyan dolog, hogy meg kell tanulnod elfogadni magadat a változásokkal együtt…

G: Első ránézésre egy nyugodt, ellazult lány vagy, aki fizikailag is odafigyel magára.

B: Mindig nyugodt vagyok, ez vagyok én… Vigyázok magamra, de nem vagyok megszállottja annak, hogy mindig tökéletes formában legyek, és nem is akarok ilyenné válni. Szoktam néha sportolni, mindig attól függ, hogy mennyi a munka, mennyi a szabadság… Lehet, hogy szerencse az, hogy ilyen genetikai rendszerem van. Ennek is a tudatában merem elengedni magamat evés terén. És még az étkezési időket se szoktam betartani, hanem amikor jól esik.

G: Van bármely alternatív kikapcsolódás, amit űzni szoktál? Jóga? Meditáció?

B: Az az igazság, hogy nagyon ritkán szeretem őket, de nem napi szinten csinálom. Én nyugodt ember vagyok, jól szoktam aludni, és pihenni.

G: Hagyod, hogy szakértők tanácsokat adjanak a vörösszőnyeges megjelenéseidkor, vagy éppen a fotózásokkor?

B: Persze! De többnyire úgy, hogy én kiválasztom a ruhát, és akkor kikérem a véleményeket, hogy jó lesz-e, mert sokszor nagy a különbség aközött, ahogy látod magában a ruhát, és aztán magadon. Mindig felpróbálom, és azt követően születik meg a döntés. Igaz én elég merész vagyok, rengeteg mindent kipróbáltam már.

G: Hogy érzed magad annak a tudatában, hogy mára már annyira ismert színésznő lettél, hogy sok lány követ téged, és olyanok akarnak lenni, mint te? Nagy felelősség?

B: Igyekszem nem adni közvetlen tanácsokat, mert az nem az én kötelességem, nem az én munkám, nem tudok véleményezni, tanácsokat osztogatni például egészségügyi kérdésekben, sem az egészséges életmódról. Nem vagy táplálkozási tanácsadó vagy személyi edző, sem „personal shopper”… Színésznő vagyok. Azt teszem, ami nekem a jó, az már az emberek döntése, hogy követik-e ezt vagy sem. Én is megnézem, ha valaki csinál valami új gyakorlatot például, és kipróbálom. Igazságtalan ez a felelősség színésznőként, mert úgy érzem, történhetnek dolgok, de mi honnan tudnánk ezt, nem tudjuk ellenőrizni egyesével a követőinket. Ami nekem a jó, ami nekem a megfelelő, az nem biztos, hogy a rajongóimnak is a jó, hiába csinálják ugyanúgy. Nem csak a mi felelősségünknek teljesen. Ez az én életem, az én testem, nem tudok másnak tanácsot adni az övéikkel kapcsolatban.

G: Továbbá az ismert embereknek talán „kötelességük” vagy „felelősségük” részt venni jótékonysági akciókban. Te együttműködsz valami ilyesmiben?

B: Igen, különböző akciókban részt veszek, de próbálom nem a nyilvánosság előtt csinálni ezt. Színésznő vagyok, nem az, aki megmondja, hogy mások mit tegyenek, és mit nem. Én azért veszek részt ezekben, mert úgy érzem, ezt akarom csinálni. Vannak dolgok, amikor tudod, hogy segít a jelenléted publikusan, hogy felhívod a figyelmet az adott problémára, de a jótékonyság nem feltétlen olyan cselekedet, amire rá kell erőltetni a nyilvánosságot, vagy akarsz jót tenni, vagy nem. Ha nyilvánosan teszed, lehet megbélyegeznek, vagy elítélnek, hogy miért pont azt támogatod, amit… Csendben, a magánszektorban sokkal jobb. Szerintem.